Kubota az új dányi szennyvíztelepen

Kubota M135GXS traktor állt munkába decembertől az új dányi szennyvíztelepen

Az új szennyvíztisztítónak és gépparkjának, valamint Dány-Szentkirály csatornahálózatának ünnepélyes átadására 2015. december 4-én került sor Dányban. Az ünnepséget Gódor Lajosné Dány Község Polgármestere és Czerván György Vidékfejlesztési Minisztérium agrárgazdaságért felelős államtitkára nyitotta meg.

A megnyitót követően sor került a szalag átvágására, majd a látogatók részt vehettek egy rövid körbevezetésen az új szennyvízkezelő bázison. 

A ceremónia végeztével a Két-Kata Kft ügyvezetői is jelképesen átadták Gódor Lajosné Nagy Julianna polgármesterasszonynak és Baglyas János alpolgármesternek a gépparkot, élén a jelenleg elérhető legnagyobb teljesítményű Kubota traktorral.

A beruházási projekt keretében több munkagép is beszerzésre került. A Dányi Önkormányzat elsődlegesen helyi vállalkozók bevonásával kívánta megvalósítani a beruházást, így esett az Önkormányzat választása többek között a Két-Kata Kft által forgalmazott Kubota erőgépre. A kiválasztott 140 lóerős Kubota M135GX traktor erősíti az új dányi szennyvíztelep gépparkját. 

A nagy Kubota elsődleges feladatai közé fog tartozni a szennyvíz beszállítása a szentkirályi levegőztetett 75 m3-es aknából, valamint a szennyvízteleppel kapcsolatos időszakos karbantartási munkák elvégzése; olyanok; mint hó eltakarítás, kaszálás és kapcsolódó talajmunkák.