Események

Szántóverseny - Kenderes

2014. szeptember 20-án szerencsére eső nélkül lezajlott a 3. Regionális Szántóverseny Kenderesen. A 23 jelentkező közül minössze 14-en vettek részt a versenyen a napraforgó betakarítási munkák miatt. A versenyzőknek nehéz dolguk volt, ugyanis nagyon extrém, kötött talajon kellett megmérettetni magukat és gépeiket. A legnagyobb Kubota  (M135GX) jelenléte sokak érdeklődését felkeltette, pap által fel lett szentelve a Kverneland ekével együtt, illetve Román István agrárszakképzésért felelős helyettes államtitkár úr is tiszteletét tette a traktorban pár forduló erejéig. A zsűri dolgát megkönnyítettük a nagy területek felfedezését illetően egy RTV500-assal, amiért hálásak voltak.

Gratulálunk a nyerteseknek, akik az alábbi kategóriákban nyújtottak kiemelkedő teljesítményt:

I.kat (2-3 fejes ágyeke): Kádár József Tamás, Kenderesi Szakiskola (MTZ)

II.kat (4-5 fejes ágyeke): Örsi Sándor Gábor, gazdálkodó (Zetor)

IV.kat (4-5 fejes váltva forgató eke): Kiss Zoltán, Kerék István ev. támogatásával (John Deere)

A szántóversenyen készült képekért kattintson az alábbi fotóra.

 

Bábolnai Gazdanapok 2014

2014. szeptember 10-én megnyitotta kapuit a 29. alkalommal megrendezett Bábolnai Gazdanapok és egyben az idei első vízi mezőgazdasági gép kiállítása.

A borús-esős időjárás ellenérre nem bújtak el az érdeklődők és látogatták E/12-es standunkat is. A korábbi kiállításokon látott gépeinket kiegészíti egy rakodóval és fülkével szerelt 50 LE-s L5040 traktor is, ami az akciós M9960 és az MGX széria mellett nagy sikernek örvendett már az első napon.

Sajnos egyes területek csak gumicsizmával voltak megközelíthetőek, a kiállítás végére pedig összeálltunk egy vízi csoportképre.

A kiállításról készült galéria megtekinthető az alábbi képre kattintva:

Farmer-Expo Debrecen 2014

Lezárult a 23. Farmer-Expo Debrecenben. Minden látogató megtalálta az érdeklődési körének megfelelőt, a haszonállatoktól kezdve a kombájnon át a munkagépig, erőgépig. Illetve akadtak házi sajtok, tejtermékek, szalámik, kolbászok is.

A látványos állatbemutatók és szebbnél szebb fajtákmegtekintése mellett többen betértek a Kubota standra is szétnézni. A standunk a bejárathoz közel volt és igen előnyösnek bizonyult árnyék szempontjából is. 

Minden nap végére kisebb tömeg tobzódott a standunkon, nagy volt az érdeklődés. 

A kiállítás vége felé mi is összeálltunk egy KK Debrecen Team fotó erejéig.

Szentlőrinci Gazdanapok 2014

Lezárult a 21. alkalommal megrendezett Gazdanapok Szentlőrincen.

 Az online érdeklődőket minden nap tájékoztattuk facebookon és weblapunkon is, azonban voltak, akik személyesen is meglátogattak minket a B9/2-es standon.

Ezen a kiállításon is sikerült újabb Kubota rajongókat szerezni minden korosztályból. A változatos programok; lovas bemutatók, birkaterelés, kutya bemutatók, néptánc előadások kellőképpen szórakoztatták az érdeklődőket és a kiállítókat is egyaránt. Szerencsére az időjárás is kedvezett nekünk, többen kitikkadtak a nagy hőségben, de még volt energia elveszni a traktorrengetegben és minnél több információt gyűjteni a gépekről.

A kiállításon készült képes beszámolót megtekintheti az alábbi képre kattintva:

Fehérvárcsurgói Kertművészeti Napok 2014

Május 30-án nyitotta és június 1-én zárta kapuit a

10. Európai Dísznövény és Kertművészeti napok Fehérvárcsurgón. 

Jelen voltunk fűnyíróinkkal, kis és nagy traktorainkkal, valamint egy RTV500-zal. 

A növények iránt érdeklődők mellett szép számmal

látogatták standunkat műszaki beállítottságú látogatóink is.  

A kiállításról készült galériát tekintse meg az alábbi képre kattintva. 

Oldalak